Nemzeti parkok Fórum
Általános információk Tartományok és területek Városok Apróhirdetések







Vancouver (Brit Columbia (British Columbia))



Kattintson a részletekért


Vancouver város valamivel több, mint félmillió lakosával a Fraser folyó és a Burrard-öböl közti félszigeten található, a belváros pedig az öbölbe nyúló kis félszigeten helyezkedik el. Don José Narváez volt az első, aki feljegyzést készített a mai város tengerpartjáról, majd George Vancouver kapitány érkezett, aki az északnyugati átjárót keresve 1792-ben behajózott a Burrard-öbölbe. Felmérte és feltérképezte azt a területet, ahol ma a belváros fekszik, és a különböző területeknek angol neveket adott. A 19. század elején megérkezett a Hudson’s Bay Company, majd jöttek a szőrmekereskedők és az aranyásók is megérkeztek 1858-ban.

Vancouver
Fotó: Vancouver, Brit Columbia, Kanada, flickr.com, by maromir_zoo


Először Queensborough nevű település alakult ki a Burrard-öböl és a Faser folyó közötti félszigeten, ami később New Westminster lett. Itt nyitotta meg az 1860-as években „Gassy” Jack Deighton italmérését Granville fafeldolgozó munkásai számára. Ezt nevezik ma Gastownnak. Ugyenekkor három fiatalember megvásárolta a Burrard-öböl melletti földeket. A fiúkat bolondnak nézték, hogy a központtól annyira távol vesznek földet. Ma ez a rész foglalja magában Vancouver egész nyugati részét. A vasút megérkezésével Granville fontossága megnőtt, 1886-bana félsziget többi részével együtt várossá alakult Vancouver néven. Ekkor 2000-en laktak itt. Egy hatalmas tűzvészt követően az újjáépítés során a város vezetése úgy döntött, hogy a Stanley Park területét nem építik be, ezért a város mai lakói is örökké hálásak lesznek.

1891-ben hajózott be a Burrard-öbölbe a Canadian Pacific (kanadai csenes-óceáni) flotta, ezzel megnyílt az óceáni hajózás lehetősége, és Vancouver a világ nagy kikötői közé lépett. Lakossága 1900-ra 100 ezer főre emelkedett a lakosság száma. A város mára már Kanada nyugati partjának pénzügyi, ipari, hajózási, kulturális és turisztikai központja. Az 1986-os világkiállításnak Vancouver volt a házigazdája. Kínai városrésze (Chinatown) Észak-Amerikában San Fransisco után a második legnagyobb.

A belváros (Downtown) gyalog is könnyedén bejárható. Az „óvárosban” található, Gastown „Gassy” Jack Deighton italmérésével jött létre és indult fejlődésnek. Azért jelentős az italmérés megnyitása, mert az üzemek területén (fűrészmalmok, falfeldolgozók) nem szabadott alkoholt fogyasztani. A kocsma körül hatalmas bódéváros alakult ki hevenyészett épületekkel, sátrakkal, fából készült járdákkal. Az 1886-os tűzvész után már kőből és téglából épült újjá a település, és a Cordova Street nemsokára a város üzletekkel teli utcájává vált.

Vancouver belvárosa
 Fotó: Vancouver belvárosa (Antony Pranata, flickr.com)

Gastown a város nyugat és dél felé történő terjedésével veszített jelentőségéből, hoteljeiből, házaiból raktárak lettek, sokan magára hagyták otthonaikat. A nagy gazdasági világválság idején a munkanélküliek vették birtokba az elhagyatott házakat, lassanként azonban, ahogy enyhült a válság, már csak a legszegényebbek maradtak itt, és drasztikusan felütötte a fejét a bűnözés és az alkoholizmus. 1960-ra Gastown teljesen lepusztult, történelmi jelentősége feledésbe merült, és már tervezték, hogy teljesen ledózerolják és helyére autóutat építenek. Erre azonban nem került sor, és a 60-as évek végére megkezdődött a lepusztult raktárak, hotelek, vendéglők felújítása. Mára már a városi megújulás és műemlékvédelem példája a városrész, a 19-20. század fordulójának hangulatát idéző házakkal, kávézókkal, galériákkal. „Gassy” jack Deighton bronzszobra a Maple Tree téren áll, az 1970-es években állították. A városrész nevezetessége a gőzóra, melynek működését kis gőzgép biztosítja. Vancouver útjainak mai számozási rendszere ott kezdődik, ahol egykor az italmérés állt: a Carral és a Water utcák sarkán.

Gastown nyugati kapuja a Harbour Centre-re (kikötő központ) nyílik. Itt található a 167 méteres „The Lookout at Harbour Centre” Tower (Látkép a Harbour Centre-re” Torony), melynek tetejére két lift viszi fel a látogatókat. A liftek érdekessége, hogy üvegből készültek, és már felfelé menet élvezhetjük a kilátást. A kilátóteraszról teljes körpanorámát láthatunk: megnézhetjük egész Nagy-Vancouvert, az óceánt, a hóval fedett hegyeket. A forgó vendéglőben is remek kilátás tárul elénk. A Canada Place gyakorlatilag a város kikötője, ahonnan átkelőhajók indulnak Vancouver-szigetre, Alaszkába, és vízibuszok, sétahajók indulnak North Vancouverbe. Itt állt az 1986-os világkiállítás kanadai pavilonja. A hatalmas fehér vitorlákat formázó épület ma a kikötő jelképe. Itt található a Vancouver Trade & Convention Centre (Kereskedelmi és kongresszusi központ), és a CN IMAX® Theatre, amelynek öt emelet magas vetítőernyőén lehet filmeket nézni. A terület érdekessége a SkyTrain (magasvasút), amely a Canada teret köti össze New Westminsterrel, ez a világkiállítás hagyatéka, csakúgy, mint a SeaBus (tengeri vízibusz), amivel North Wancouverbe lehet áthajózni.

Vancouver keleti részén található a Chinatown (kínai negyed). A kínaiak Vancouverbe a vasútépítés miatt költöztek 1881 – 1884 között. 15 ezer munkást hoztak az építkezésre, nagy részük le is telepedett a városban és Victoriában. Gastown mellett, attól keletre alakult ki a városrész. Házainak nagy része a 19-20. század fordulóján épült jellegzetes elrendezésben. A földszinten kereskedelmi rész volt, az emeleten pedig szállásként szolgáló szobák. Az utóbbi időszakban hozatta rendbe a kínai közösség a várost, ma már rendezett vendéglők, kiskereskedők és bankok váltják egymást. Chinatown létszáma a mai napig is jelentősen gyarapodik, 1995-től hatalmas számban költöztek Vancouverbe Honkongból a brit állampolgárságú kínaiak, hogy a várost Hongcouvernek kezdték el nevezni. A kínai közösség minden évben megünnepli a kínai újévet felvonulásokkal, zászlókkal, sárkányokkal és az elmaradhatatlan tűzijátékkal. Az ünneplés három napig tart. A kínai városnegyed szívében található a Klasszikus Kínai Kert (Dr. Sun Yat-sen Classical Chinese Garden), amelyet a Ming dinasztia (1368-1644) alatt Suzhou városában kialakult magánkertek mintájára építettek. A kert legtöbb alkotórésze Kínából származik, tervezése a taoista kertfilozófia alapján készült.

Már a kínai negyeden kívül található a Science World („Tudományos világ” – a Természettudomány háza), ahol megismerhetjük az egyes természeti jelenségek magyarázatait, megfoghatunk és kezelhetünk különféle „szerkentyűket” és az OMNIMAX® színházban természeti és tudományos témájú háromdimenziós filmeket.

Vancouver nyugati részén található számos park, többek között a Queen Elisabeth Park, ahol a város legmagasabb pontja, a 150 méteres Little Mountain található. Tetejéről remek kilátás nyílik a városra, az óceánra és az északi part hegyeire. A Bloedel Conservatory (melegház) hatalmas kivilágított kupola alatt ellenőrzött klimatikus körülmények között nőnek a különböző fajta növények, de trópusi madarakban és halakban is gyönyörködhetünk. A VanDusen Botanical Gardens 22 hektáron terül el, pázsitos rétjeit tavak és sziklakertek váltják. A kert érdekessége a sövényrabilintus. A botanikus kerttől nyugatra a tengerbe nyúló félszigeten helyezkedik el a Point Grey városrész, ahol sok kellemes strand található.

A tartomány legnagyobb egyeteme az University of British Columbia 2500 hektáron helyezkedik el a Vancouver félsziget nyugati területén, a Georgia-szorosba benyúló végén. Több mint 30.000 hallgatója és közel 400 épülete van. A szép, erdős terület kedvelt kirándulóhely is egyben. Területén van botanikus kert, Földtani Múzeum (M. Y. Williams Geological Museum), japán kertművészetet bemutató kert (Nitobe Memorial Garden)

Az antropológiai múzeum, Kanada egyik leglátogatottabb múzeuma. Gyűjteményében a világ minden részéről származó régészeti és néprajzi tárgyak találhatók. Legérdekesebbek az indiánok művészi alkotásai, a totemoszlopok és egyéb színes faragványok.

Az Angol-öböl mentén autózva elérünk West Point Grey városrészhez és Kitsilano kerületet. A kerület a nevét híres squamish indián főnök nevéből nyerte. A kerületben kisvárosias, családias a hangulat, köszönhetően a régi és új házak keveredésének. Az Old hastings Mill Store Museum (Malom- és Rakttármúzeum) az első ipari létesítmény volt az Angol-öböl déli partján. Az épület túlélte az 1886-os tűzvészt. A Vancouver Maritime Museum (Tengerészeti Múzeum) mellett (ahol hajómodellek, tengerész uniformisok, és tengerészetre jellemző tárgyak kerültek kiállításra) található a St. Roch National Historic Site (St. Roch [Rókus] Nemzeti Történelmi Emlékhely) A St. Roch hajó, melyet 1928-ban építettek, a volt az első (a második világháború idején), amely átkelt az északnyugati átjárón a Csendes-óceánról az Atlanti-óceánra. Ezt az utat 1944-ben is megtette visszafelé Halifaxból Vancouverbe. A háború után a Panama-csatornán is átkelt, így lett az első vízi jármú, amely körülhajózta az észak-amerikai kontinenst. A Vancouver Museum and Pacific Space Centre (Múzeum és Ûrkutatási Központ, planetárium) anyaga felöleli a művészetekkel, természetrajzzal, a környék történetével foglalkozó átfogó gyűjteményeket az indiánokról, kultúrájukról. Az űrkutatási központban megismerkedhetünk az ország az űrkutatásban és az űrhajózásban játszott szerepével. Ûrhajózási szimulátort is kipróbálhat az ide látogató. A planetáriumban csillagászattal kapcsolatos lézeres bemutatók láthatók. A Granville-sziget az Angol-öbölből kiágazó False Creek, egy keskeny és hosszú öböl választja el a belvárost a nyugati félszigeten épült városrésztől. Ide nyúlik be a Granville-sziget (valójában félsziget), amely egykoron ipari erület volt, a ma a művészek és a vásárlók kedvelt helye.

A Stanley Park, mely Lord Stanleyről, Kanada 1889-es kormányzójáról kapta nevét, 400 hektárán minden megtalálható, amely a szabadidő kellemes és hasznos eltöltéséhez szükséges. Lehet úszni, golfozni, teniszezni, bármi más sportot űzni, sétálni az érintetlenül hagyott erdőkben, és a tengerparton. Lovak húzta szekérrel is körbe lehet utazni a parkon. A park bejáratánál található a Lost Lagoon, egy 3 km átmérőjű tó, amely a különböző vízimadarak élőhelye és vándormadarak pihenőhelye. A Stanley Park Zoo (Állatkert) létrejötte állítólag egy fához kötözött medve mutogatásával kezdődött. Ma számos állat és madár megtalálható itt Észak-Amerika őshonos állatai közül. A gyermekeknek van külön Children’s Zoo is, és egy 1,2 km hosszú kisvasút jár körbe. Az állatkert mellett van a park legnagyobb attakciója a Vancouver Aquarium (akvárium). 8000-nél is több tengeri állat tekinthető meg itt, a világ összes tengeréből. Megfigyelhetőek a kardszárnyú delfinek, a beluga bálnák, tengeri vidrák és fókák. Megnézhetjük őket alulról is, hiszen medencéjüknek fala átlátszó. Láthatjuk az Amazonas óriás halait és megimerkedhetünk a mocsárvidékek állataival is. A Totemoszlopok az akváriumhoz közel a Brockton Pointnál találhatók. Ezeket a Brit Columbia területén élő part menti indián nemzetek művészei faragták évszázadok során (illetve azok másolatai állnak itt a legtöbb esetben). A félsziget északi csücskén a Prospect Point dombján is magasodik egy oszlop, Kanada lobogója mellett.

North Vancouver a Burrard-öböl északi partján, a hegyek lábánál fekszik, Vancouver 80.5 ezer lakosú elővárosa, amely eredetileg iparváros volt, azonban a világgazdasági válság idején annyira elszegényedett, hogy kis híjján lakatlanná vált. A fellendülést a második világháború hozta, a hajóépítés felértékelődése következtében özönlöttek a munkások a hajógyárakba. Lakni pedig North Vancouverbe jöttek. Manapság a hajóépítésen kívül könnyűipara is van, és részt vesz a Vancouverkikötőjének életében is. A negyedben található a Capilano Suspension Bridge and Park (Capilano függőhíd és park), amely a Capilano folyó 70 méter mély, fákkal sűrűn benőtt kanyonja fölött ível át. Elsőzör Gerorge Grant Mackay készített függőhidat ide, 1889-ben, amely a századfordulón közkedvelt kirándulóhellyé vált. 1905-ben egy biztonságosabb kábelhidat építettek, majd ennek helyére 1956-ban készült el a ma is látható híd, több szálból sodrott, előfeszített kábelekkel. A mai napig népszerű kirándulóhely maradt. A közelben a Capilano Traiding Postban (kereskedelmi állomás), melynek épülete 1911-ben készült, kanadai indián kézművesek munkáit lehet megvásárolni. Nem messzepedig színes totemoszlopok csoportja látható. A totemoszlop készítésének módját is megcsodálhatjuk, hiszen indián művészek a látogatók előtt faragják cédrus szálfákból a totemoszlopokat. A Capilano roadon tovább sétálva a lazactenyésztő telep (Capilano Salmon Hatchery) felett van az 1955-ben épült Cleveland Dam (Duzzasztógát), amely létrehozta a Capilano tavat és mellesleg Vancouver nagy részét ellátja vízzel. Sokan a világ legjobb vizének tartják a Capilano folyó vizét. Tovább sétálva érjük el a Grouse Mountain-ra (Grouse hegy) vezető kötélpálya (Skyride) alsó állomását. A kabinok a nap folyamán 15 percenként indulnak útnak a hegyre. 1100 méter magasan csodálatos panoráma tárul a látogató elé. Ez a felső állomás nyáron gyalogos és kerékpáros kirándulások kiindulópontja, télen kiváló síterepekhez lehet innen eljutni. Fenn üzletek és vendéglők is vanak. Innen még magasabbra, 1128 méterre is felmehetünk a kétszemélyes libegővel, ahol körpanorámában gyönyörködhetünk. A libegő 11 és 19 óra között működik, de időjárástól is függ, hogy elindítják-e. Számos látnivalóval találkozhatunk még North Vancouver-ben, mint a Múzeum és Levéltár, a Lynn Canyon Park és a Mont Seymour Provincial Park (Seymour-hegyi Tartományi Park).






Flickr by Leto A.
(Forrás: kattints ide)

Stanley Park, Vancouver, Brit Columbia, Kanada
(Forrás: kattints ide)

downtown, Vancouver, Brit Columbia, Kanada
(Forrás: kattints ide)
Tartományok: Alberta, Brit Columbia (British Columbia), Manitoba, Ontario, Prince Edward-sziget (Prince Edward Island), Québec, Saskatchewan, Új-Brunswick (New Brunswick), Új-Skócia (Nova Scotia), Újfundland és Labrador (Newfoundland and Labrador),
Területek: Északnyugati Területek (Northwest Territories), Nunavut, Yukon terület (Yukon Territory),
Városok: Calgary, Edmonton, Fredericton, Halifax, Iqaluit, Montréal, Ottawa, Regina, Saskatoon, St. Albert, Toronto, Vancouver, Victoria, Whitehorse, Winnipeg, Yellowknife,
Nemzeti parkok: Nahanni Nemzeti Park, Wood Buffalo Nemzeti Park, Yoho Nemzeti Park,

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat | Kanada